2011. június 10., péntek

Pihe-puha notesz varrogató módra:)))

Hát ez most teljesen úgy hangzik mint valami kaja recept:)))
De nem az, noteszt készítettem és mivel én nagyon beleszerettem gondoltam megmutatom nektek is, és adok hozzá pontos leírást is, ha el akarnátok készíteni ti is.
Tehát notesz varrogató módra varrás nélkül:))))
Hozzávalók:
Első lépésként ki kell vágni a vastag kartonból két akkora téglalapot amekkora legyen a notesz eleje és háta. Én a jegyzettömb méretéhez hozzáadtam 3 cm-t mindkét irányban ez lett az alap.
Szóval ebből kell kettő. Kell még két téglalap ami az előző kettőtől mindkét irányban 1-1 cm-rel kisebb.
Ez lesz a belső rész.

Ja, és kell még egy azonos magasságú, de csak 1-1,5 cm széles csík is, ez lesz a közepe a notesznak.
Utána el kell döntened hogyan is akarod díszíteni az elejét.
Én két anyagot választottam és kb az egyik 2/3 részben fedi a másik meg 1/3 részben. A szélein mindkét irányan ráhagyás kell a ragasztás miatt, kb 2 cm.
Nem kell varrni, csak ragasztani fogunk.
Ha kész akkor a nagyobbik téglalapok egyik felére az elejére:) flízt ragasztunk teljes egészében.
Így fedjük be most már a téglalapokat.
Csak a lelógó részeket ragasztózd, úgy hajtsd vissza.

Látod, középen nyitva van, ide kerül majd a szalag. Szintén ragasztunk. Kicsivel hosszabbat szabunk, és a végét visszahajtjuk.
Ugye milyen szép, nos ilyen az eleje és a hátulja is.
Most lekészítjük a közepét, hogy szépen hajtható legyen. No komment, szerintem érhető.

Most ezt a részt hozzáragasztjuk a két már kész részhez, de ne érjenek össze, hagyj rá egy kicsit. 
Felülről szintén takard be két szalaggal amiket szorosan egymáshoz ragasztasz. A végeket hajtsd vissza, ragaszd le, és egy másik vízszintes szalaggal takard el. Valahogy így.
Most jön a közepe.
Az egyik kisebb téglalapba vágj egy kis nyílást, hogy ide tudd majd bedugni a jegyzetfüzet hátsó kemény lapját.
Fedd be ugyanúgy mint a másik kettőt, de bélelni flízzel már nem kell. Én az egyikre tettem még egy kicsi zsebet is ami ugyanúgy készül csak nem teljesen takar.
Most már nincs más dolgod mint a megfelelő helyre ragasztani, jól odaerősíteni. Nagyon fontos, hogy a vágott részt csak a szélein ragasztózd be, különben nem tudod majd a jegyzettömb kemény hátrészét bedugni.!!! A másik rész mehet teljes ragasztással, ott nem számít.
Kész is van.  Még tehetsz rá kapcsot is, díszítheted kedvedre.
És a végeredmény:
Ugyi milyen csajos, és pihe-puha.:)
Jó munkát ha kedvet kaptál hozzá elkészíteni.


3 megjegyzés:

bringa írta...

Szuper, köszi, megcsinálom:)

Monessa írta...

Nagyon klassz!:)

Gaga írta...

De jó, nagyon szuper lett! :)