2011. február 19., szombat

Ékszeres tarsoly:)

Ma készítettem a lánykámnak ezt a tarsolyt. Nem volt igazán szüksége rá, csak nekem kellett szokás szerint alkotnom valamit, de így legalább van aki használja.:))
Abban a könyvben találtam ahol a ferdepánt készítést.
Én így készítettem el:
Először szabtam két 23 cm átmérőjű kört, amiket színnel szemben összefordítva összevarrtam, majd kifordítottam és letűztem. Ez lesz a tarsoly belsejében a zsebes rész.
Itt még nincs kifordítva:)
Ezután szabtam két 35 cm átmérőjű más színű anyagból köröket.
Az egyikre középre rávarrtam a zsebes részt, úgy hogy 6 pizzaszeletet képezzenek a varratok. Csak a piros anyag széléig varrtam, ez még nem látszik mert még ott fityegnek a cérnák:)))
Ha ez kész akkor erre színnel szemben ráteszem a másik anyagot, és körbevarrom a szélén, és kifordítom utána, majd vékonyan letűzöm.
A zsebes rész felett egy kicsivel varrok egy zsinórházat, ahová majd belefűzöm a zsinórt amivel meg lesz húzva a végén.
Ilyen eddig belülről:)
A végén tele lehet pakolni mindenféle csili-vili ékszerrel és már ott is díszeleghet a polcon.
A zsebecskékben könnyen lehet tárolni kisebb dolgokat, erre nagyon célszerű. 
Tetszett a Moncsinak, és nekem is.
Ajándéknak sem utolsó szerintem, és nem is nehéz elkészíteni.

2 megjegyzés:

Ida írta...

Helyes kis tartó.
Elárulnád a könyv címét, amiben rábukkantál?

Moncsi írta...

Kedves Ida!
A könyv pontos címe:
Praktika könyvek:
Varrjunk ötletesen! Egy délután alatt.